
Pécelen jártunk Esküvő DJ-zni a Berbekucz Tanyán. Verőfényes napsütésben érkeztünk koradélután Pécelre, a nagy fehér kapun bebocsátást nyertünk, így beléptünk a tanyasi esküvői birtokra. Először jártunk ezen a helyszínen, lenyűgöző környezetben, tiszta levegőt lélegezve, barátságos fogadtatásban volt részünk. Összeállítottuk az Esküvő DJ-zéshez szükséges hang és fénytechnikát, mikrofonokat a bulihoz, majd a teraszra a szertartáshoz is telepítettünk hangrendszert és mikrofont. Lepróbáltuk a szertartás dalait, amit a Szandi és Misi választott ki, ezután maradt még egy kis időnk bejárni a birtokot, vendégérkezés előtt. Az mindenképp előnyös, hogy a Berbekucz Tanyát meg lehet találni, mivel Pécel külterületén van hegyes, dombos részen. Kis jelző-irányító táblák vannak kitéve az út mellett, amit, ha követünk feljutunk a tanyára, ahol közelebb kerülhetünk a természethez.




Berbekucz Tanya Esküvő Vélemény
Hatalmas szabad terület, tradicionális ízek, rugalmas hozzáállás, rusztikus stílus, csodás panoráma – ez mind jellemzi a Berbekucz Tanyát.
A Berbekucz tanya szolgáltatásai többek között, esküvői party és szertartás lebonyolítása két különböző szertartáshelyszínen, esküvői vacsora felszolgálása, Esküvő DJ szolgáltatás, de van lovarda is, és egyéb rendezvényekre is ki lehet bérelni a tanyát.
Szandi és Misi a nyitótánccal indította az esküvői bulit, amit nagyon szép fényekkel világítottunk meg, köszönhetően a mobil akkumulátoros lámpáknak, és a robotlámpáknak. Ez az esküvői fotósnak fontos, mert elegendő fény kell, a képek elkészítéséhez. A pár kérte tőlünk még a buborékfújó gépet és a nagyteljesítményű füstgépet is. Ezeket a kellő pillanatokban alkalmaztuk a buliban, fokozva ezzel a vibe-ot, hangulatot.
A buli elejét retro örökzöldekkel indítottuk, de hamar egy kicsit poprock-os, énekelhető, ugrálós rock slágerek felé vettük az irányt. Működött, mindenki tombolt az AC/DC és a Gun’s N Roses opuszokra.
Ezután következett egy éneklős magyar zenei blokk az ívben, amit az esküvői torta követett. A torta elfogyasztása után, már frissebb repertoárral álltunk neki a buli folytatásnak, ezzel gyakorlatilag mindenkit meg tudtunk szólítani. Ilyenkor a cél az, hogy minél többen ropják a parketten, mert egy profi esküvő DJ, ekkor végzi jól a munkáját. A táncos esküvői mulatságnak hajnali 3 óra után lett vége,
Szandi és Misi nagyon köszönték a bulit, és hogy a személyes kedvenceik is lementek. Mi megköszöntök a bizalmat, mert az Esküvői DJ szolgáltatás az egy erősen bizalmi munka.
Csak kellő elhivatottsággal és rugalmassággal lehet végezni.
Esküvői DJ-ként a véleményünk a Berbekucz Tanyáról:
A Berbekucz Tanya kollégái egész este kedvesek, közvetlenek és vendégszeretőek voltak. Igazi élmény itt lenni, ezen a 8 hektáros területen, egy vidéki kis menedék a fővárostól nem messze, ahol az ünneplés élménnyé válik. Tanya esküvői helyszín.
Berbekucz Tanya Pécel Esküvő DJ: https://www.lagzim.hu
Berbekucz tanya esküvő: https://berbekucztanya.hu/
Esküvői DJ kapcsolat, foglalás és elérhetőség:
Major Vince – Vinch Enzo
Esküvő és Rendezvény DJ
E-mail: info@lagzim.hu
Tel: +36-30-419-9397
Facebook: https://www.facebook.com/lagzim
Insta: https://www.instagram.com/eskuvodj
