Tordasi Csárda Esküvő

Minden évben jövünk Esküvő DJ-zni a tordasi western faluban, vagyis a Tordasi csárdába, szeretjük ezt a barátságos helyszínt, mert mindig barátságos fogadtatás és kedves kiszolgálás vár bennünket. A szokásos módon a tó közepén találhat kis szigetecskén, eskető helyen volt Lilla és Dávid polgári esküvője, amit én hangosítottam. A pár elküldte számomra a zenéket, hogy mely dalokat szeretnék hallani a bevonulás, aláírás, csók, gratuláció alatt. Ezeket az adott pillanatban meg is szólaltattam. A 74 fős polgári esküvőn minden vendég ülve helyezkedett el. A polgári után a pár kivonult a kis hídon, és a híd előtt zajlott a kis és nagycsoportos esküvői fotók elkészítése, valamint a csokordobás is. Jómagam már a délután során, érkezésem után telepítettem egy nagyteljesítményű 3000 W-os füstgépet a nyitótánchoz, és a közönségsiker buborékfújó gépet is. Lilla és Dávid a betanult, megkoreografált nyitótáncot némi füstben és a buborékokban mutatta be, amit hatalmas ováció követett. A füstgépet és a buborékgépet is használtuk az esküvői dj buli alatt is, fokozva a party hangulatot. A buli elején a 90-es évek slágerei működtek, majd hamar váltottunk az aktuális slágerekre, mert a többségében fiatal násznép erre volt a legvevőbb, a menyasszonytánc ezúttal is mulatós zenére zajlott. Az esküvői buli reggelig tartott, világos volt, mikor kipakoltunk az autóba, de hát ez is azt jelzi, hogy jól érezte magát mindenki, számunkra ez a fő preferencia.