Schieszl Vendéglő és Borház – Esküvői DJ szolgáltatás Budakalászon

A Schieszl Vendéglő 1896 óta generációról generációra adja át azt a sajátos mentalistást, aminek keretein belül Magyar és Sváb ételek készítenek, nem is beszélve a saját termesztésű borainkról melyek közt megtalálható Csopaki, Villányi és Gyöngyösi. Budakalásznak ékes színfoltja a Schieszl Vendéglő.

Ottlétünk alatt nagyon kedvesen és barátságosan bántak velünk a felszolgálók, akik pontosan és gyorsan szervírozták az esküvői ételek-et. Egy 60 fős esküvői partyn volt szerencsénk most táncoltatni, ami olyan jól sikerült, hogy egészen reggel 5 óráig ropta a násznép. A csapat inkább fiatalosabbnak volt mondható, de nem maradtak ülve az idősebbek sem, hiszen egy esküvői dj zenés-táncos program sokkal átfogóbb zenei élményt ad, mint ha szimplán egy zenekar állna ki zenélni. Hiszen az esküvő dj egészen az 1960-as évektől tud zenéket játszani, egyszóval biztosítva van az idősebb vagy a legidősebb korosztály számára is a szórakozás.

Külön kiemelendő az esküvői torta, ami Eszterházy és Csokoládé ízvilágban volt fogyasztható. Egy szelet Eszterházy torta elfogyasztása után azt állapítottuk meg, hogy ez a torta nagyon rendben van. Erre a napra az esküvői tortát Pomázról a Maroni Cukrászda biztosította.

Öröm volt Budakalászon játszani!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük