Rendezvény DJ


Mennyibe kerül egy Rendezvény DJ, Rendezvény DJ Budapest, Rendezvény DJ a céges bulitokon. Miért jó ötlet egy céges rendezvényen a DJ? Mert a DJ, mint műfaj évtizedek óta szórakoztatja a tömegeket, számtalan különféle stílussal. A rendezvény DJ az este folyamán az elmúlt 40 év magyar és nemzetközi slágereiből merít, kiszolgálva minden vendé, idősebb és fiatalabb zenei igényét. A rendezvény DJ bérlés biztosan jobb program annál, minthogy a csapat elmegy egy étterembe ebédelni, vagy vacsorázni majd 2 óra múlva távoznak. Ennél nagyobb élmény egy zenés-táncos céges buli, ahol a vezetők, főnökök együtt is tudnak szórakozni, kikapcsolódni a kollégákkal, és végre nem csak a munkahelyi légkörben találkoznak, hanem egy oldottabb hangulatú bulin.

Rendezvény DJ-ként teljes professzionális hang és fénytechnikával rendelkezem, ezek a helyszínre is szállítom. Technikai háttérrel a megrendelőnek semmi probléma nincsen, mert mindent, ami a rendezvény DJ szolgáltatáshoz kell, mindent én viszek a helyszínre, nem kell semmit sem bérelni. A buli repertoárban van több tízezer zeneszám az elmúlt 40 évből, így helyet kapnak a 70-es, 80-as, 90-es évek magyar és nemzetközi slágerei, Retro és Nosztalgia örökzöldek, Funky, Latin, Pop, Dance dalok, aktuális slágerek, napjaink rádiós kedvencei, valamint az ismert rock slágerek, ha erre igény van. Sztenderd módom a céges bulikon nosztalgia-retro slágerek szoktak lenni, énekelhető ismert magyar slágerekkel, az aktuális slágerekkel vegyítve. De minden esetben ez megbeszélés szerint, előre egyeztetett igények szerint alakul. Szívesen fogadok zenei kedvencek listát is, amiben leírjátok, hogy melyik az a 20-30 dal, amit a csapat nagyon szeret, ezt beleépítem a zenés-táncos rendezvény dj programba. Vezetői beszédekhez, köszöntőkhöz, jubilálók köszöntéséhez vezeték nélküli mikrofont biztosítok.

Cégek, akiknek már a rendezvényükön DJ-ztem:

STRABAG Általános Építő Kft.
Magyar Nemzeti Bank
Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda
Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda
SGS Hungária Kft.
Auchan Magyarország Kft.
Management Partners Holding Zrt.
Kwik Fit Autószerviz Hálózat
Duna Medical Center
Meditop Gyógyszeripari Kft.
Opel Interat

Rendezvényről rendezvényre azon dolgozunk és finomítjuk tapasztalatunk, hogy sikeres legyen jövőbeli ügyfeleinkkel az együttműködés például céges tréningeken, partneri találkozókon, konferenciákon, gála estéken, termékbemutatókon, esküvőkön, céges karácsonyi rendezvényeken. A decemberi hónap nagyon hamar betelik a karácsonyi céges rendezvényekkel, vedd fel velem a kapcsolatot még ma, hogy egy sikeres céges bulit hozhassunk össze.