Hatvan Nagy Endre Rendezvényterem Esküvő DJ

Hatvanban a Nagy Endre Rendezvényteremben indítottuk a 2018-as esküvői szezont. Nagy várakozással indultunk el, mert nem voltunk még egyik esküvőhelyszínen sem Hatvanban.
Kora délutáni érkezésünkkor már a Nagy Endre Rendezvényterem fel volt dekorálva, fehér és zöld volt a két meghatározó szín az esküvői dekorációban, nagyon természetes és természet közeli volt. Körasztalokkal és chiavari székekkel várta Fanni és Balázs a 140 fős násznépüket.
Megérkezésünk után az esküvői dj technikát a bejárat melletti üveg ablakok elé állítottunk össze, hatalmas volt így a tánctér. Fél óra alatt összeszereltük a DJ hang és fénytechnikát.
Az este folyamán készültek az örömszülők egy vetítéssel, egy slideshow-val, ennek a hangosítását is mi oldottuk meg.

17 óra körül elkezdtek érkezni a vendégek, mi ekkor már átöltözve, elegánsan vártuk, fogadtuk a vendégeket finom aláfestő zenével. Az est ceremóniamestere Molnár László András volt, aki koordinálta, levezette ezt a csodás napot. Először a csoportos fényképezést konferálta föl, ami a fotófal előtt volt, majd ezután következett az esküvői vacsora ami a hatvani Grassalkovich Étterem esküvői menüje volt, onnan lett ideszállítva, mivel a Nagy Endre rendezvényteremben nincs konyha.
A ceremóniamester a vacsora után a nyitótáncot konferálta fel, ami egy lassú keringő volt, majd ezután következett egy meglepetés flashmob. Ebben kb 20-an vettek részt és előadták ezt a betanult koreográfiát az Uptownfunk című slágerre. Taps, üdvrivalgás és már indítottuk is az esküvői dj bulit, az első részben a 80-as évek jól ismert slágereivel táncoltattunk, majd játszottunk híres film betétdalokat és rock n roll klasszikusokat a hazai és nemzetközi palettáról. Nagyjából 23 óra magasságában következett az esküvői torta felvágása, ezalatt tekinthette meg a násznép a slideshow, vetítést, ami közel 15 perces volt, benne gyerekkori fotókkal, közös képekkel és jókívánság videókkal. majd folytattuk az estét bulival, ekkor már a 90-es évek nagy slágereit és énekelhető könnyed dalait játszottuk. A vendégek döntő többsége 23-25-28-as korosztály volt, tehát ők pontosan ezeken a számokon nőttek fel.
Éjfélkor következett a menyasszonytánc, hagyományos mulatós zenére, aminek meg az idősebbek örültek és mulattak. Fannit vagy fél órán keresztül táncoltatták. Ezután átöltözés és visszatért a pár, ekkor már az aktuális slágereket valamint éneklős magyar dalokat játszottunk. Hajnali 3 órakor átcsavartuk az órát 4 órára, mert ezen a szombat estén volt óraátállítás. Az esküvői party reggel 6 óráig tartott, nagyon fáradtra táncolta magát mindenki, ez volt a mi célunk. Fanni és Balázs és az örömszülők nagyon hálásak voltak, hogy egy ilyen pompás és emlékezetes bulit csináltunk. Köszönjük a felkérést és a bizalmat.
Bármikor szívesen visszamegyünk esküvőzni a Nagy Endre Rendezvényterembe, címe:
Hatvan, Kossuth tér 24, 3000.
Ajánlatot kérek »