Columbus Hajó Esküvő

Esküvői DJ Budapesten ezúttal a Columbus Hajóra érkeztünk egy nemzetközi esküvőre, ahol
Nastia és Ádám orosz és magyar vendégeik szórakoztatásával voltunk megbízva.
Évek óta járunk a Columbus étterem és Pubba esküvőzni minden alkalommal magas színvonalon és különösen ízletes esküvői menüvel és barátságos kiszolgálással várják a násznépet és az esküvői szolgáltatókat, a mi véleményünk a Columbus Hajóról kifogástalan, bármikor szívesen, örömmel jövünk ide zenélni erre az állóhajóra.

Ezúttal polgári szertartás nem volt a hajón, de mi azt is lehangosítjuk a pár által ide kért zenékkel és mikrofonnal. Minden esetben a pár adja meg nekünk, hogy milyen zenéket játszunk a bevonulás, aláírás, csók, homoköntés, szülőköszöntés, gratulációs pillanatok alá.
Saját komplett hang és fénytechnikával rendelkezünk, így a párnak semmit nem kell nekünk, az esküvő DJ-nek biztosítania. Időkorlát nélkül dolgozunk, így addig tart az esküvői buli, amíg bírják a vendégek. Az anyakönyvvezetőnek, szertartásvezetőnek mikrofon állványba helyezzük el a mikrofont.

Délután érkeztünk a hajóra, csodálatos napsütéses időben. Bepakoltunk az esküvői dj felszereléseket a Columbusra, majd kerestünk parkolóhelyet a rakparton.
Tökéletes helyszín ez az állóhajó hajó hajós esküvőre. Csodálatos budapesti, történelmi panorámával. Hátránya, hogy nem mozog, tehát hajós városnéző túrát nem lehet vele szervezni. A hajó belmagassága teljesen jó, bőséges, mint egy normál rendezvényteremben, nem kell a vendégeknek a fejüket, nyakukat behúzni, nincsenek benne osztott terek. Egy nagy tér van, a fedélzet és itt szokott lenni az esküvői vacsora és a buli is. A Columbus a megfizethető árkategóriába tartozik, nem túl drága, ellenben más közeli hajóval a rakparton.
Este amikor a város, hidak fényei kigyúlnak tényleg mesés a Duna parti látvány.
A hajónak van egy oldalsó mellé csatolt vízen lévő terasza, ahol csodaszép ceremóniát lehet tartani háttérben Budapest csodálatos panorámájával. Régebben a Columbus Jazz hajóként is funkcionált, ilyen tematikájú műsorok kaptak rajta helyet. Kolumbusz jazz hajó a Dunán.

Délután 5 óra felé megérkezett a nemzetközi násznép az esküvőre a buszos szervezett transzferre Csepelről, mivel ott volt a polgári szertartás, utána egy gyors városnézés várta a vendégeket, meg egy rövid kiszállás a Hősök terén. A társaság fele Orosz volt. Segítségünkre egy orosz nyelvű tolmács volt, aki fordította az orosz, angol és magyar beszédeket, hogy mindenki számára érthető legyen. Az esküvői vacsora után megnyílt a koktélpult, ahol 5-6 féle alkoholos és alkohol mentes koktélokat lehetett kérni.

Nastia és Ádám adott nekem listába összeírva 30 db orosz dalt, amit kértek, hogy építsek be az esküvői buliba, noha a magyar vendégek nem nagyon tudták értelmezni ezeket a dalokat, de az orosz vendégek annál inkább ugráltak, táncoltak ezekre az orosz slágerekre.
A menyasszonytánc alatt tradicionális magyar mulatós zenék szóltak, hogy az orosz vendégek képben legyenek, hogy nálunk milyen típusú zene illik ezekre az alkalmakra.
A buli reggel 4 óráig tartott és szuperül sikerült. Az utolsó szervezett transzfer busz hajnali 4 óra 10 perckor vitte a vendégeket haza. Nagy örömmel zenélünk minden nemzetközi esküvőn.

Kérj egy ingyenes Esküvői DJ árajánlatot.
Esküvő DJ Major Vince – Vinch Enzo.