Camelot club hotel esküvő

Vasárnapi esküvő Vácon a Duna parti Camelot Hotelben Nellivel és Zsolttal. Bordó, fehér esküvői dekoráció fogadott minket a Camelot rendezvénysátrában, emellett már körasztalos elrendezésben 110 főre meg volt terítve. A templomi esküvő után érkezett a Duna parti esküvőhelyszínre a pár a násznéppel, itt a welcome italok elfogyasztása után rövidesen kezdődött 5-kor a polgári szertartás, aminek a hangosításával és a zenék bejátszásával én voltam megbízva. Nelli és Zsolti 2 héttel előbb elküldte számomra a zenéket, amiket szerettek volna hallani a bevonulás, aláírás, csók, szülőköszöntés, gratuláció alatt. Ezeket a zenéket az adott pillanatban bejátszottam. A pár egy másik esküvőn látott engem már DJ-zni, innen jött a felkérés és ezen a korábbi esküvőn látták a buborékfújó gépem működés közben, valamint, hogy milyen egyedi és meghitt pillanatokat lehet vele varázsolni a vendégek számára. Így hát a saját esküvőjükre is kérték, hogy vigyem magammal és kapcsoljam be a szertartás és a buli alatt is. Minden kisgyermek rögtön a csodájára járt, a kánikulás napsütésben jó messzire elszálltak a buborékok a Duna parton. A vendégek jelentős része vidékről érkezett szervezett keretek között egy nagy busszal. Ők a Camelot Club Hotelben kerültek elszállásolásra. A betanult, megkoreografált nyitótánc után következett az esküvői party, 3. dalra tele lett tánctér, Zsolt még az esküvő előtt mondta, hogy a Rhythm of the Night című, Corona számot többször játsszam le az buli alatt, mert ehhez legénybúcsús emlékek fűződnek. Az esküvői buli 4-ig tartott, és tökéletesre sikeredett, működtek a régebbi retro zenék, és a napjaink slágerei is, valamint a 90-es évek himnuszai is. A táncolást a tortával és a menyasszonytánccal szakítottuk meg, semmi játék, egyéb program nem volt, hagyta a pár a vendégeket bulizni, szórakozni, hiszen azért jöttek.

Kérj egy ingyenes Esküvői DJ árajánlatot.
Esküvő DJ Major Vince – Vinch Enzo.