Bagolyvár étterem és vendégház Esküvő Inárcs

Bagolyvár étterem és vendégház Esküvő Inárcs. Inárcs Bagolyvár esküvő DJ.

Inárcsi esküvőhelyszínre a Bagolyvár Panzióba érkeztünk ezen a szombaton. Esküvő Inárcson. Inárcs étterem esküvő, kevesebb mint egy óra alatt leértünk a Bagolyvárba. Szerencsére egész közel az autópályához található a bagolyvár rögtön az Inárcs tábla után. Kissé szeles időjárás fogadott minket, ez csak azért is volt érdekes, mert kerti polgári szertartással indítottuk a délutánt, a kis tavacska mellett. Gyorsan összeszereltük az esküvői dj szolgáltatáshoz szükséges hang és fénytechnikát. Az időjárás szerencsére kibírta és meg tudtuk tartani a szabad ég alatt a polgári esküvőt. Kriszti és Andris hetekkel korábban elküldte számomra, hogy mely dalokat szeretnék hallani a bevonulás, csók, aláírás, homokszórás, gratuláció alatt, ezeket az adott pillanatban lejátszottam. András már az első
személyes találkozón jelezte, hogy rajonganak a buborékfújó gépemért, így azt mindenképp szeretnék igénybe venni tőlem még az esküvői DJ szolgáltatáson kívül. Remekül működött a buborékfújó gép a polgári esküvő alatt, mesés és meghitt fotók, videók készültek a buborékokban. A pár az íves kis hídon vonult be. Ezután következett a fényképezés, közben a felszolgálók édes és sós süteményeket is hideg üdítőket szervíroztak minden asztalra. A násznép összes tagja a Bagolyvárban volt elszállásolva, így nyugodtan tudtunk bulizni. Az esküvői menü svédasztalos volt, külön csévingekben volt szervírozva a 4-5 féle étel, melyből mindenki megtaláltak a kedvére valót. Mi lecsót, rizst, töltött húst és kis zöldségsalátát ettünk, és mind-mind különösen ízletes volt. A vacsora alá finom swing és happy jazz dallamokat játszottunk. Következett a nyitótánc, ami egy vicces tánc mix összeállítás volt, és az erre betanult koreográfiát mutatta be a pár. Az esküvői vicces nyitótáncot jómagam készítettem el nekik, a kéréseik alapján. Tapsözön és elindultunk az esküvői DJ bulival, itt a 80-as évek klasszikusait játszottuk először nemzetközi vizekről, majd váltottunk rock N Roll örökzöldekre és film betétdalokra. A násznép hangulata kifogástalan volt, hiszen néhány perc alatt tele lett a tánctér. Következett az esküvői torta és az ajándékozás. Ezek után folytattuk az estét a menyasszonytáccal, majd a pár elment átöltözni. A bulit éneklős magyar slágerekkel és napjaink slágereivel folytattuk, reggel 4-kor már világos volt, és végül reggel 5-ig zenéltünk, ennek a vidám-bulis násznépnek. A bagolyvár étterem is jól szerepelt nálunk. Még nem jártunk ezen az inárcsi esküvőhelyszínen, kedves és barátságos szervírozás és fogadtatás jellemezi a kollégákat. Az ételek melegek és kifogástalanok voltak.
Köszönjük a felkérést. Szívesen jövünk még Inárcsra Esküvő DJ-zni.